2008. október 10., péntek

50 éves a LEGO

Nincs még olyan játék ahol egyszerre fejlődik a gyerek kombinációs - és motorikus képessége, megismeri a világot, a dolgok működését és mindemellett még jót is játszik.

Ami kiemeli a többi összerakós játék közül az nem más, mint a végtelen kombináció lehetősége.
Gyakorlatilag az összes elem kombinálható egymással és mivel elképesztően sok fajta építőelem létezik, tulajdonképpen lehetetlen olyat kitalálni, amit ne lehetne összerakni belőlük.
Minden egyes sorozat, újonnan megjelenő készlet kompatibilis a már megjelent készletekkel. A LEGO alkatrészek, mérettől, formától, színtől és funkciótól függetlenül, valamilyen módon biztosan összekapcsolhatóak a többi alkatrésszel.

Neve a dán leg godt kifejezésből származik, ami szabadfordításban nagyjából annyit tesz: játsz jól. A ma ismert LEGO, ami műanyag játékok rendszere, 2008-ban ünnepli 50. születésnapját.

1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását Billund községben (Dánia). A cég fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a "LEGO" nevet. 1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni pénzügyi okokból. A játék legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején "bütykök" helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt. Ezzel az eljárással az egészen kis gyermekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni. A korai időkben a szállítmányok legtöbbje visszatért, a helyi gyártósorok bezártak; az emberek úgy gondolták, hogy a műanyag játékok sohasem tudják felváltani a fából készülteket. 1954-ben az alapító fia, Godtfred Kirk Christiansen lett a LEGO Group igazgatóhelyettese. Az ő javaslatára vizsgálták felül az akkor még problémás, gyakran nehezen kapcsolódó rendszert. 1958-ban született meg az igazi LEGO, aminek a minőségével már elégedett lehetett mind a vásárló, mind a gyártó. Sikerességét bizonyítja, hogy 50 év után az akkori elemekkel a ma gyártottak is kompatibilisek! Közben nyílt egy csomagoló és összeszerelő üzem Svájcban, és egy üzem Jutlandban, ahol a LEGO gumiabroncsokat gyártják. A "Light & Sound" (Fény és Hang) készletek 1986-ban jelentek meg, ezekhez elemtartó, lámpák, szirénák és egyéb hangkeltők tartoztak, melyek segítségével újabb részletekkel bővíthettük LEGO alkotásainkat. Manausban, Brazíliában is ebben az évben nyílt meg egy LEGO gyár. 1970-re a billundi(Dánia) székhelyű cégnél több, mint 900 alkalmazott dolgozott. Az elkövetkező évtizedek jelentős bővülést és új kihívásokat jelentett mind a játékgyártás, mint a marketing szempontjából. A lányokat először 1971-ben, a babaházak megjelenésekor célozták meg. 1972-ban a közlekedési lehetőségek is kibővültek, a vízen úszó hajótestek megjelenésével. Két évvel később az Amerikai Egyesült Államokban nyílt gyáregység, Entfieldben. 1990-ben a LEGO cég bekerült a tíz legnagyobb játékgyártó közé, egyetlen európai cégként.

A LEGO 'kocka' csalóka módon nagyon egyszerűnek tűnhet. A számtalan alkatrész többsége látszólag nem igényel túl sok magyarázatot, mivel gyermekek számára készítik őket, úgy lettek tervezve, hogy használatuk magától értetődő legyen. Hogy ezt az átláthatóságot elérjék, alapos tervezés és igényes gyártástechnológia szükséges minden egyes LEGO alkatrész előállításához.
A tizenévesek számára tervezett Technic készletek motorjai és fogaskerekei gond nélkül összeépíthetőek akár a háromévesek számára készült DUPLO kockákkal. A LEGO kockák eme tulajdonsága lehetővé teszi a LEGO rendszer számára, hogy folyamatosan alkalmazkodjon a növekedő gyermek igényeihez, sőt, ez a fajta "végtelen lehetőség" a felnőtteket is gyakran rabul ejti.

Évente körülbelül 20 milliárd kocka készül, ez óránként 2,3 millió kockát jelent.


Kockák, tengelyek, minifigurák, és az összes LEGO rendszer minden eleme ugyanolyan szigorú minőségi követelményeknek kell, hogy megfeleljen. Az összerakásukhoz és szétszedésükhöz szükséges erő pontosan meghatározott, maguktól nem eshetnek szét az összerakott darabok. Ha túl könnyű lenne szétszedni őket, az alkotások nem lennének elég stabilak, ha túl nehéz lenne, az ellentmondana a rendszer alapkoncepciójának, annak, hogy a modellek szétszedésével újabb modelleket építhetünk. A megfelelő összetartó erő eléréséhez ezred-milliméteres pontossággal készülnek az alkatrészek (az eltérés legfeljebb 0,002 mm lehet).


A LEGO mostanra túlmutat az egyszerű játék felhasználási területein. Valóságos kultusza van, követői LEGO szobrokat, mozaikokat alkotnak, összetett gépeket készítenek. Némelyik szobor több százezer darabból készül, és több tíz kilogrammot nyomnak. A mozaikok akár falnyi méretűek lehetnek. Sikerült már LEGO lakatot és ingaórát is konstruálni. Valaki készített egy olyan LEGO gépet, ami ki tudja rakni a Rubik féle bűvös kockát.

A világ több pontján is működik már LEGO vidámpark. Az első, billundi LEGOLAND parkot sorra követte a windsori Angliában. a carlsbadi az Egyesült Államokban, és a günzburgi, Németországban.

Nincsenek megjegyzések: