Káosz

Ima egyszer felvetette, hogy össze kéne írni a honi állapotokra jellemző mindennapos történéseket, hogy ha kint az ember fia (lánya) mégis elgondolkodna döntése helyességén, ezeket végigolvasva megnyugódhasson.

Pappitoék és Hobék szombat esti lázongásai révén némi képet kaphattunk a kinti egészségügy egy apró szeletéből. A történetet itt olvashatja el az, aki még nem tette.

Jómagam pedig múlt hét szerda óta élvezem a magyar 'betegápolás' minden előnyét...

Ez késztetett arra, hogy -mintegy összevetés- felvázoljam a nem annyira szívderítő egészségügyi állapotokat.

A történet előzményei:
Adva vagyon egy A/4-es lap az adataimmal, rendesen kitöltve. Csak arra vár, hogy a háziorvosom szignójával ellátva tanusítsa valóban tökéletes egészségállapotomat.
Gondoltam ez azért nem egy bonyolult ügy, aláírja, oszt' jónapot.

Minden évben legalább egyszer komplett orvosi kivizsgáláson veszek részt -valamilyen sporthoz biztosan kérnek egy teljes labor, EKG, stb. kivizsgálást. Ezekről ugye mindig tud a háziorvosom, akinek amúgy az ég világon semmi köze nem kéne hogy legyen ezekhez, de ő van olyan rendes, hogy minden alkalommal elküld minden létező dokihoz, hátha majd ők találnak valami rendelleneset... De nem.

Szóval vittem hozzá ezt a kis lapocskát naívan. Ez történt múlt szerdán. Mondta fogalma sincsen mit kell ezzel tennie. De ha már itt vagyok, menjek le az alagsorba mellkasröntgenre...
Hogy ezt hogy szülte meg?! Miért pont mellkasröntgenre?!

Mindegy. Egy szót sem szóltam, leszaladtam hát jó kisfiú módjára a pincébe. Bejentkeztem ide is. Vártam. Egy darab ember nem sok, de annyi sem volt előttem. Örvendeztem. Ekkor még nem tudtam, hogy ez az ég világon semmit nem jelent, ugyanúgy várakoznom kellett, mintha legalábbis egy komplett kerületet látnának vendégül előttem.
Kegyeskedett megjelenni a kivizsgáló kisasszony, akit volt pofám valamilyen hiper izgalmas sorozat nézegetése közben zaklatni jelenlétemmel -rendelési időben.
Köszönök. Ő nem. Jöjjön be! -jön a válasz ingerülten.
Miután elkészültünk a 'fényképezgetéssel' közölte hogy várjak még egy kicsit, hogy sikerült-e egyáltalán a portfolióm. Na ez a kicsi volt 20 perc.

Aztán vissza az emeletre a doktornőhöz. Újabb várakozás. Bemegyek. Mivel október 22-t írtunk, másnap ugye '56-os megemlékezések -senki nem dolgozik- ezért hétfőn menjek be a leletemért, majd kedden (ez van ugye ma) reggel vigyem be hozzá és aztán megbeszünk mindent.
5000 pénz lesz. -mondja végezetül. Kicsengettem. Mert ugye a magyar egészségügyi ellátás ingyenes...

Ma reggel visszamentem. Újabb parkolóhely vadászás (most sikerül negyed óra után egy üres helyet találnom). Parkolóautomata. Jó sok zsetont dobok be, biztos ami tuti, sosem lehet tudni meddig maradok.
8-tól rendelt a doktornő, gondoltam bemegyek 10-re, addigra mindenkit jól kivizsgált és nekem nem kell már sokat várakoznom. Természetesen nem így lett. Újabb várakozás. Aszisztens kijön egy fél óra múlva, elkéri az addigra összesereglett mintegy 550 beteg, ráérő nyugdíjas, épp arra tévedt hajléktalan TB kártyáját. Újabb fertályóra elteltével behív hármunkat(!). Gondoltam most már tényleg csak bemegyek, aráírja, aztán kalap-kabát.
Ez sem nyert. Leültet. Itt már elkezdtem aggódni (mennyi ideig tarthat, ha ülve kell végigvárnom?). Az előttem lévő idősödő úrat, és meglett korú hölgyet kivizsgálja.

Ez az a pont, aminél kitérnék a személyiségi jogokra. Kérdem én: Miért kell nekem végignéznem egy vad idegen ember vizsgálatát? Miért kell végighallgatnom az egész családja összes problémáját? Ki kíváncsi arra, hogy szerencsétlennek hányas a cukra? És egyáltalán: hol vannak az ő jogai? Közben csörög a telefon. Aszisztens felveszi. "Szevasz Piroskám! Sajnos teljesen tele vagyunk a mai napra, de azért gyere be és megoldjuk!" Na ez az egyik, amiből elegem van. A sumákolós, bratyizós hozzáállásból. Miért élvez bármilyen előnyt is egy ismerős, barát, akárki?! Közben vagy tízszer kopogtatnak az ajtón. Bejönnek. Senkit nem zavar, hogy bent félmeztelenül vannak emberek, kivizsgálások lehetnek -elvégre ez egy rendelő intézet, vagy mi az ördög. Ráadásul akkora betűkkel van kiírva az ajtóra, hogy NE KOPOGJANAK! hogy még egy erősen rövidlátó is simán észre veszi a szomszédos kerületből is...

Na, nagynehezen sorra kerülök. Aszongya nekem a doktornő, hogy vegyem le a polómat, megnézi a bőrömet. Én nem tudom mire számított. Talán azt várta hogy pikkejeim vannak?!
És ez még nem minden. A következő nagy találmánya az volt, hogy zárjam össze a lábaimat és csukjam be a szemem. Most komolyan, azt várta hogy össze fogok esni a sötétben, vagy mi?

A másik nagy kedvencem amikor terheléses EKG-nál aszongya guggoljak tízet. Aztán amikor ugyanúgy normál tempóban ver a szívem, csodálkozik... Kiskezitcsókolom, ez nem terhelés...

A végén pedig megkérdezte hogy jó-e a szemem. Már láttam magam előtt hogy szemfenék vizsgálatra is mehetek...
Ja, és természetesen újabb 2500 forinttól szabadított meg. Nem a fizetéssel van a gondom. Csak valaki magyarázza már meg nekem hogy akkor miért is ingyenes a magyar egészségügy?

Mielőtt elfeledem: jobbulás kívánok Gudmóningnak és Hobék lurkójának!