Christchurchről általában

Mivel megígértem írok arról a 'kisvárosról' amivel erősen szimpatizálunk.
Tekintettel arra a szomorú tényre, hogy még nem jártunk Új-Zélandon, ez a bejegyzés interneten fellelhető adatokból, képekből, beszámolókból áll.
Aztán majd ha már kint leszünk, természetesen saját képekkel és beszámolókkal bővítjük ki a blognak erre vonatkozó részét...

A tények:

Christchurch Új-Zéland harmadik legnagyobb városa a maga hozzávetőleg 348 ezer lakosával.
A déli sziget keleti partján fekszik, közvetlenül a tengerparton. Canterbury megye székhelye.
1848-ban alapították skót és angol telepesek (innen az angol eredetű név is). Egyike annak a három új-zélandi városnak, ahol nemzetközi repülőtér is található (a másik kettő: Auckland és Wellington).

A város klímája kontentális, enyhe téllel és kellemesen hűs nyárral. A januári hőmérséklet 12°C és 23°C közötti, míg júliusban ugyanez a két adat 2°C és 11°C (a déli féltekén a tél és a nyár pont ellenkezőleg van mint az északin). A napsütéses órák száma éves szinten 2100 (ez nagyjából megegyezik a budapestivel).


A városon az Avon folyó kanyarog keresztül

Christchurch alapterülete közel fele Budapestének. Ennek jelentős hányadát parkok adják. Néhány évvel ezelőtt megválasztották a világ legzöldebb nagyvárosának. Büszkén viseli azóta a kertek városa titulust.

A belvárost leszámítva nincsenek több emeletes épületei. A belvárosi rész egyébként úgy néz ki, mintha egy angol-szász városban tennénk időutazást. Épületei között ugyanúgy megtalálhatóak a XIX. századi britt építészeti stílus képviselői, mint az ultramodern üvegpaloták.

A tömegközlekedést illetően elsősorban a környezetkímélő járműveket részesítik előnyben. Ennek köszönhetően főleg villamosok (régi klasszikus kinézet) és trolibuszok (!) szállítják az utasokat.

a Föld csakrái

Egy roppant érdekes olvasmányra bukkantam a neten.
Tudom, kevesen hisznek a nem materiális jellegű dolgok létezésében, ezt az anyagot mégis érdemes átolvasni.

"Az ezotériát kedvelők már bizonyosan hallottak a csakrákról, az emberi testben megbúvó energiaközpontokról. Csakrák ellenben nemcsak a testünkben vannak, hanem a Föld egyes pontjain is megtalálhatók, köztük Magyarországon, Dobogókőn.

A csakra az ősi indiai nyelv, a szankszrit szerint kereket jelent. Ez az örökké mozgó kerék a keleti ábrázolásokon lótuszvirág formájában jelenik meg leggyakrabban, tölcséres virágkehely formája miatt. A csakráknak mindig harmóniában kell lenniük az univerzális energiákkal, hiszen az táplálja őket. A csakrák az ember fizikai szemmel láthatatlan szellemi részeinek szervei. Hét csakra található az emberi testben, amelyek a szivárvány hét színével közel megegyező rezgéstartományban működnek. A csakrák fejlődése teremti meg az alapját annak, hogy a szellemi világokat és azok lényeit megismerjük, így a csakrák szellemi érzékszerveknek is tekinthetők.
A hét földcsakra
A csakrák ott keletkeznek, ahol bizonyos energiaáramlatok tartósan keresztezik egymást. Éppúgy, ahogy az emberi testben, a Földön is fellelhető a hét csakrapont.

Dobogókőn található a Föld szívcsakrája, vagyis az energiavonalak középpontja. Attila hun király sem véletlenül választotta központjának ezt a környéket. Birtokában voltak a tudásnak az ősi magyar táltosok is. A kínai saolin egyház szintén a Pilisben alapított falvat, a Két-bükkfa-nyeregtől nem messze, a Bund-forrás mellett. Szerintük ugyanis a szívcsakra közelében képes meggyógyulni, energiával feltöltődni az ember.
Dobogókő jelentősége a világhírű energiaközpontokéval vetekszik, mint például Stonehenge-ével, a görögországi delphoi jósdáéval vagy az egyiptomi Kheopsz-piramiséval. Egyre több zarándok látogat Dobogókőre, köztük a kambodzsai és a laoszi láma és buddhista szerzetesek.
Hamarosan irányítótáblák mutatják majd az utat az energiaközpontok és a szakrális helyek felé.
A Föld csakrapontjai az egész világon átívelnek. Azt is gondolhatnánk, hogy a keleti tanok gyakorlói részesedhetnek csupán az energiaközpontok csodájában, ugyanis ők azok, akik igazán közel érzik magukhoz ezt a filozófiát.
A bolygónkon elhelyezkedő csakrapontok kelettől nyugatig mindenhol ott vannak, nem csak a buddhista szellemiségű emberek közelében. Ebben is megnyilvánul a világ bipoláris rendszere.
A világ csakrapontjai
• Gyökércsakra: Jeruzsálem. Archaikus képben úgy jelenik meg, mint a Mágus (akár Jézus), aki megállja a helyét a földön és a túlvilágon, és aki tökéletesen elvégzi a dolgát.
• Szakrális, szexcsakra: Andok. Ezt régen a maják működtették. Azt mondják, hogy ezért nem találtak csontvázakat tőlük, mert kollektívan más létsíkra vándoroltak.
• Köldökcsakra: Ausztrália, mely jelenleg nem működik. Ezen a területen az őslakosok telepátiát használtak ahhoz, hogy nagy távolságokban is kommunikálhassanak egymással, és harmóniában éljenek.
• Szívcsakra: Magyarország, Dobogókő. A csakrák „közepe”. Minden magyar embernek kötelessége, hogy óvja a Föld szívcsakráját, melyet saját szívcsakrájának védelmével is elősegíthet.
• Homlokcsakra: Bermuda-háromszög: a harmadik szem helye, melyről az embereknek javarészt a rejtélyes eltűnések jutnak az eszükbe, melyek a mai napig nem tisztázottak.
• Koronacsakra: Tibet, ahol a szellem összekapcsolódik a felsőbb szellemiséggel. Itt nyílik meg az univerzális tudat kapuja. A tibeti buddhisták is a transzcendentális tudásra, a megvilágosodásra törekednek évezredek óta.

A Szent György-vonalak
A Magyarországon található Szent György-vonalak, ide érdemes ellátogatni:
– Majki remeteség
– Pilisszentkereszttől nyugatra a cisztercita kolostor romja
– Pilisszentiváni Ördög-szikla
– Dömös mellett a Vadálló-kő
– Csodafa kápolna, mely szintén nem messze Dömöstől épült
Az ősi elképzelés szerint Szent György-vonalak vagy más néven sárkányvonalak hálózzák be a Földet. Kialakulásuk a Föld mágnesességére vezethető vissza. Ezek egyfajta rezgések, energiarendszerek. Ahol a vonalak keresztezik egymást, azok az akupunktúrás pontok, hasonlóan az emberi test akupunktúrás pontjaihoz. A töbszörös metszetek egyben szakrális, szentnek tekintett helyek. Az energiakoncentráció hatalmas ezeken a területeken. Olyan erős az energetizáló tér, hogy pár perces ott-tartózkodás során képes feltölteni auránkat. Lakni ezeken a helyeken nem egészséges és nem ajánlott, a túl sok energia nem kezelhető az ember számára. A Kárpát-medencének egyedülállóan kitüntetett szerepe van a Szent György-vonalak rendszerében, itt ugyanis az akupunktúrás pontoknak olyan sűrűsödése fedezhető fel, amely páratlan a Földön. Elsősorban templomokat, bazilikákat építenek ilyen pontokra. A papok a szent helyek építése előtt bemérték e vonalak találkozási pontjait, és meghatározott helyekre építették a templomokat. Hogyha hosszú ideig szeretnénk tartózkodni ilyen energetikai pontokon, az túltöltődéshez vezethet, melynek hatására ingerültebbek, idegesebbek, feszültebbek leszünk. A gyerekeknél túlzott aktivitás, állandó mozgáskényszer jelentkezhet túltöltődöttség esetén. A Szent György-kereszteződésekhez általában katedrálisokat építenek, míg a Ley-kereszteződéshez templomok oltára épül.

Óvjuk a csakrákat!
• Saját csakráinkat tiszta gondolatokkal, rendszeres meditációkkal, vegyszermentes táplálkozással is erősíthetjük. Hogyha megtanuljuk kezelni és áramoltatni a kozmikus energiát, tisztábban tarthatjuk örökmozgó csakráinkat, melyek által mind testi, mind szellemi problémáink megoldódnak.
• Földünk csakrapontjait igyekezzünk minél közelebbről megismerni, feltöltekezni a hatalmas energiával, melyet ezek a csodálatos szent helyek nyújtanak a számunkra. Ne csüggedjünk, ha nem sikerül eljutnunk Tibetbe, Indiába vagy a Bermuda-háromszög közelébe, ugyanis itt van nekünk Dobogókő, minden csakrák közepe.
• Kiránduljunk a Pilisbe, ahol gyönyörű a táj, tiszta a levegő, és nem mellékesen a Föld szívcsakrája kap itt helyet."

Ha nem is annyira hiszünk ezekben, az említett helyek meglátogatása már önmagában is óriási élményt jelenthet.

Amiért ez az egész blog létrejött 3.

Szóval amennyire csak lehet biztosra kell mennünk.
Ez azt jelenti többek közt, hogy csak akkor utazunk ki, ha már konkrét munka ajánlata van valamelyikünknek. Ez lesz a nehezebb része a dolgoknak. Mármint munkához jutni. Utána a lakás bérlés, az autóvásárlás, a bankszámla nyitás, satöbbi már könnyen kivitelezhető dolog -szerintem.

És akkor a helyszín.
Ott tartunk ugye, hogy angol nyelvterületek között morfondiroztunk.
Amik szóba jöttek:
-Anglia
-Skócia
-írország
-Egyesült Államok
-Ausztrália
-Új-Zéland

Nézzük sorban. Angliát gyakorlatilag egy másodpercig sem gondoltuk komolyan. Mivel számomra Anglia egyet jelent Londonnal, így véleményen elsősorban a metropoliszról van. Amit viszont sem mérete, sem az ott lakó emberek mentalitása miatt nem kultiválok túlzottan. Egyből ejtettük, mint lehetőséget. Félreértés ne essék szép hely, fejlett gazdasággal, gazdag történelemmel (és az ebből adódó gyönyörű látványosságokkal) mi mégis egy morálisan nagyságrendekkel előttünk járó helyszínben gondolkodtunk.

Hasonló okok miatt vetettük el Skóciát és írországot is, amik a mi képzeletbeli listánkon mégis csak Anglia előtt helyezkedtek el. Ráadásul természeti adottságaik is sokkal jobban lenyűgöztek engem...

A lista utolsó három helyezettje viszont már keményebb dió volt. Ráadásul sajnos még egyik helyen sem jártunk, így ilyen szempontból sem voltunk könnyű helyzetben...
Az Egyesült Államok gazdasága nem igényel sok magyarázatot. Természeti adottságai szintén első rangúak (feltéve ha az ember nem az 5.sugárúton akarja leélni egész hátralévő életét). Mivel én kosarazok, nekem plusz vonzalmat jelent, hogy az NBA (a világ legerősebb kosárlabda bajnoksága) is ehhez az országhoz köthető. Két negatívumot tudnék említeni hirtelen felindulásból. Az egyik az oktatásügy szinvonala (és ebből adódóan az átlag honpolgárok nem túl magas szellemi kvalitása), valamint az élelmiszerek minősége. Utóbbira egy egyértelmű magyarázattal is szolgálnék. Amikor édesanyám és édesapám hazajöttek az Államokban töltött nyaralásukból, kérdésemre ("Na, milyen volt?") egy rövid "Műanyagország" reflektálást kaptam. Majd mindezt bővebben is kifejtették. Nem tudtak főzni-sütni a barátaiknak (itt jegyezném meg, hogy aki nem ismeri a szüleimet, lemarad az általuk kreált fenomenális ízorgiákról is), mert minden alapanyag amit vásároltak a boltokban, gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult.
Ezt az országot egyelőre félreraktuk, mint lehetőséget.

Ausztrália. Bazi messze van. Fölötte van gyakorlatilag a Föld legnagyobb ózonlyuka. Területének 70%-a sivatag. Ugyanakkor élővilága több, mint magával ragadó. Gyerek korom óta a rabja vagyok ennek a földrésznek. Csak itt élnek erszényes emlősök, de itt él a világ 5 legveszélyesebb kígyója is, és akkor még nem említettem bordás krokodilokat (a világ legnagyobb krododil faja), vagy a fehér (másik nevén emberevő) cápákat...
És ez a janus-arcúság mindenben tökéletesen jellemzi ezt a kontinenst.
Itt él a világon a legtöbb bevándorló. Emiatt nincs is igazi ausztrál embertipus (leszámítva természetesen az aboriginalokat).
Megélni gyakorlatilag csak a metropoliszokban lehet, mi viszont pont ezeket szeretnénk elkerülni. Mármint a megélhetéssel semmi gondunk...
Ezt a lehetőséget is jegeltük egyelőre.

Új-Zéland. Azon kívül, hogy itt forgatták a Gyűrűk Ura trilógiát, tulajdonképpen semmi mást nem hallottunk erről a helyről mindez idáig.
Egyik nap amikor hazaállítok, a Magdi már fülig érő szájjal várt. "Komolyan el kéne gondolkodni Új-Zélandon." Utánanézett. Aztán én is. A szokásos metódus: képnézegetés, videok, beszámolók, adatok áttekintése. Ledöbbentünk. Első körben a természeti adottságokon. Már komolyan azon morfondiroztam hogy a képeket retusálták. De nem. Akárhány oldalt néztünk át, mindenhol ugyanaz az elbüvölő környezet.
Innen indul a történet.
Hónapokon keresztül bújtuk a netet, hogy MINDENT megtudjunk erről a helyről.
Az elhatározásunk egyre erősödött. Olyan ez az egész, mint a mesékben. Létezik egy hely a Földön, ahol normális működik minden. Ahol az emberek számára nem az a lényeg, hogy hogyan tudnak a másikkal kitolni, hanem hogy élhető világot teremtsenek maguknak.
Csak az alapvető adófajták léteznek, a beszedett összegeket visszaforgatja az állam a környezet rendben tételére, fejlesztésére. Mindenkinek a természeti értékek megőrzése a célja. Nem öntik a szemetet a másik kertjébe, hanem amit lehet újra hasznosítanak. A világon itt a legolcsóbb a közlekedés. Az autó valóban használati eszköz és nem státusz szimbólum. Nincsenek politikai egymásra köpködések, mindenki teszi a dolgát. A korrupció gyakorlatilag nem létező fogalom... Úgy néz ki a mostani kormány meg fog bukni -mégpedig azért mert szufficites volt a költségvetés... Ez egyszerűen hihetetlen! Nyereséges volt a kormányzás! Döbbenet. Szerintem ez az egyetlen ország a Földön ahol ez előfordult.
De mondok számunkra sokkal lényegesebb szempontokat.
Az oktatási rendszer működőképes.
Az egészségügy -igaz nem ingyenes, de- nincs az összeomlás szélén.
A bruttó jövedelmek nagyjából 30-35%-kal magasabbak a nettónál (és nem 60%-kal).
Igaz, ez nem az az ország ahol az ember multimilliárdos lesz, viszont ez az a hely ahol nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhet. Ahol sokat kirándulhat a családjával. Ahol elérhető távolságon belül talál tengerpartot, esőerdőt, réteket, nem túl nagy méretű nagyvárosokat, golfpályát, 3000 méter feletti hegyeket. Szóval örö' és bódottsá'!

Persze nehézség ezzel kapcsolatban is adódott. Turistaként gyakorlatilag bárki beteheti a lábát Új-Zélandra. Ha azonban 3hónapnál hosszabb ideig akar itt tartózkodni a helyzete enyhén szólva sem egyszerű. A mi esetünkben arról van szó, hogy munkavállalói vizumot kell szereznünk ahhoz, hogy letelepedhessünk a későbbiekben. Ilyet viszont csak akkor kapunk ha elnyerünk egy meghírdetett munkahelyet. Hacsak nem hiányszakmában dolgoztunk eddig, erre gyakorlatilag esélyünk sincs. A hiányszakmákról a későbbiekben részletesen is írok majd...
Szóval megkreáltuk az önéletrajzainkat angolul is most elküldjük szana-szerte széjjel, hogy mindenki jól felvegyen minket. így majd a vizumot is megkapjuk, és uccu Christchurch!
Ez az elbűvölő kisváros (úgy 350ezer lakosa lehet) az, amit kinéztünk lakhelyünknek.
Azt hiszem a következő bejegyzések egyikében részletesen is írok majd erről a városkáról.

Amiért ez az egész blog létrejött 2.

Az elhatározás már megvolt. Már 'csak' a helyszínt kellett kiválasztanunk.

Kicsit vicces így utólag ahogy az egész indult.
Tulajdonképpen elővettünk egy atlaszt és elkezdtük kielemezni az európai országokat (az ember először lakóhelye közelében keresgél...) -ki mit tud róluk, hol járt, milyen élményei vannak, miket olvasott, hallott róluk, stb.

A kör leszűkült négy országra. Nevezetesen: Svédország, Hollandia, Belgium, és Spanyolország.
Hogy mindenki tisztán lássa a helyzetet nem nyaraló helyet kerestünk, hanem olyan országokat, ahol elsősorban a következő szempontok alapján élni tudnánk:
-fejlett gazdasága legyen az országnak
-kiegyensúlyozott emberek élnek ott
-természetileg is szép hely legyen
Egy szóval nem az volt a lényeg, hogy meggazdagodjunk valahol és aztán hazajövünk pár év után. Pont ellenkezőleg. Elsősorban morálisan nem találjuk itthon a helyünket, ezért a hely amit kerestünk emberileg kellett hogy előrelépés legyen a mostanihoz képest.

Hollandia ugyan nagyon befogadó és elfogadó ország, mégsem éreztük hogy ez feltétlenül megoldaná a problémáinkat. Elsőként ezt vetettük el.

Svédország rengeteg szempontból eszményi. Az a hely, ahol a Volvo népautó, ahol az emberek közismerten barátságosak, ahol az áfonya szabadon terem és bátran ihatsz a folyók vízéből annyira tiszták; nos ez az ország legalábbis közel van az ideálishoz. Egy gond van csak: az időjárás. Már Magyarországon is nehezen viselem a teleket. Azt hiszem ennél hidegebb időben képtelen lennék élni. Ez is elvetve.

A következő pár napban igyekeztünk minél több mindent megtudni Belgiumról.
Mind a ketten jártunk már régebben ebben az országban, de lássuk be amikor az ember turistaként utazik el valahova az egy egészen más történet. Nem beszélve arról, hogy amikor én Antwerpenben jártam akkor 14éves voltam...
Szóval irány az internet! Az általános statisztikai adatok áttekintése után az ember próbál életképek után kutatgatni.
Már fontolgattuk hogy elkezdünk franciául tanulni (mivel mind a ketten jól beszélünk németül és angolul, gondoltuk nem okozhat komoly problémát egy új nyelv megtanulása).

Aztán ugyanezeket elkezdtünk megnézni Spanyolországról.
Minden eszményinek tűnt.
A sok-sok kép és video nézegetése után összevetettünk mindent a magyar adatokkal.
Az árak többsége a magyar alatt volt. Az étel olcsóbb, a benzin olcsóbb, a közlekedés sokkal jobb (gyakorlatilag mindenhova VALÓDI autópálya vezet), minden sarkon van egy tenger, a focijuk gyakorlatilag a világ legjobb bajnokságát takarja, sok-sok gyönyörű kirándulóhely, sielési lehetőség, delfináriumok tömkelege, folytassam? Mondjuk az ingatlan árak nagyjából a dupláját takarják a magyarországiaknak -de úgy gondoltuk ez belefér.
A célterület neve: Málaga tartomány. Ki is néztünk egy édes kis várost (úgy 30ezer lakosa lehet), Nerjat. Közvetlen tengerparti. Milyen jó lesz minden reggel a tengerparton futni! -gondoltam. Ha meg elegünk van a túlzott nyugiból bemegyünk az 50km-re lévő Málaga városba és elvegyülünk 560ezres forgatagában.
Mindössze két problémát kellett leküzdenünk.
1. Egy hangot sem beszélünk spanyolul.
2. Meg kell élnünk valamiből.
Az első probléma leküzdésére beszereztünk egy tucat nyelvkönyvet. Lelkesen nekiálltunk spanyolul tanulni. Szavakat magoltunk, nyelvtant tanultunk, az internetről töltöttünk le anyagokat. Elkezdtünk magántanárt keresni is. Pontosabban már meg is találtuk...
A második probléma megoldására több lehetséges forgatókönyvet is kidolgoztunk.
Mivel én angoltanárként dolgozok itthon, Magdi pedig könyvtáros, gyakorlatilag biztosra vehettük, hogy mindkettőnknek fel kell adni eddigi tevékenységét és valami egészen újba kell fognunk.
Nem akarok senkit untani a részletekkel.

A lényeg hogy rájöttünk: egy olyan országba kell mennünk, ahol az angol az anyanyelv. Az hagyján, hogy nem kéne új nyelvet megtanulnunk, de sokkal-sokkal könnyebben tudnánk beilleszkedni. Márpedig ennek óriási jelentősége van.
Hogy mást ne mondjak: időközben bővült a családunk egy fővel (nem is akármilyennel!), szóval most már nem mehetünk egy másik országba csak úgy vakon, hogy lesz ami lesz, majdcsak beilleszkedünk...

Amiért ez az egész blog létrejött 1.

Ezt a blogot elsősorban azért hoztuk létre, hogy szüleink, barátaink, a rokonok, ismerősök komplexebb képet kapjanak majd a mindennapjainkról.
A majdnak annyi szerepe van ebben a mondatban, hogy még csak kísérleti jelleggel működik a blog.
A cél hogy amikor a világ másik végén leszünk -mivel gyakorlatilag lehetetlen lesz minden nap telefonon beszélnünk- mindenki, aki szívén viseli Hédi és két hűséges alattvalója (Anya és Apa) sorsát, bepillantást nyerhessen mindennapjainkba.
Igyekszünk minden számunkra lényeges dolgot megosztani az olvasókkal írott és képi formában is. Ennek érdekében nem csak a tényszerű dolgokra szorítkozok majd, sokkal inkább azt szeretném, ha mindent a mi szemünkkel látnátok (természetesen a száraz adatokat is felvázolom).

Mivel a blog teljesen nyilvános, nem tartom kizártnak -sőt, örömmel venném- ha számunkra ismeretlen emberek is beleolvasnának a feljegyzéseinkbe. Minden kérdést, építő jellegű kritikát, megjegyzést szívesen fogadok!

Azt azonban már most előre jelezném, hogy a rosszindulatú, negatív hozáállású, 'dögöljön meg a szomszéd tehene' felvetésű kommenteket reagálás nélkül törlöm! Ja, és bármire reagálni csak regisztrált felhasználók tudnak, ergo ha ilyen terveid vannak irány a regisztráció!
Ennyi volt a szolgálati közlemény.

Most pedig az előzmények:

Úgy három évvel ezelőtt fogalmazódott meg először bennünk a gondolat, hogy valahol külföldön kéne élnünk, más körülmények között, más helyszínen, egészen más mentalitású emberek közelében.
Már maga a gondolat felvetődése is elszomorító... Gyerekkoromban imádtam itt élni, szerettem Budapestet a maga pezsgésével, lendületével.
Emlékszem egyszer (úgy 6-7 éves lehettem) a bátyám azt ecsetelte mennyire szép és nyugis hely Magyarország. Olvasta valahol (ő ekkor már 12 volt, szóval kezdett kinyilni a szeme a világra), hogy New Yorkban naponta hány embert lőnek le a nyilt utcán, meg hányat rabolnak ki... Teljesen le voltam döbbenve. Nálunk ez biztosan nem fordulhat elő! És nem is fordult elő sokáig...
De nem e miatt döntötünk a költözés mellett. Az utóbbi években egyetlen olyan hatás sem ér bennünket, ami maradásra bírna...

Milyen ország az, ahol sötétedés után nem sétálhatunk nyugodtan mondjuk a Körúton, vagy azért aggódhatunk mert maszkos eszementek tankkal(!) akarnak igazságot szolgáltatni (amihez persze magától értetődő, hogy feltépik a kockaköveket amerre járnak, szétrugnak telefonfülkéket, és épp arra parkoló autókat gyújtanak föl). Az már csak hab a tortán, hogy ebben az országban a köztörvényes bűnözőket kihallgatás után azonnal kiengedik, a rendőröket meg meghurcolják, mert nem viselték az azonosító jelüket a ruhájukon...

Szóval este van. Fekszünk az ágyunkban, nézzük a tévét. Híradó.
Most kapták a híreket, hogy emberek(?) egy csoportja miután a közszolgálati tévénél nem vették át a sarki csehóban kreált irományukat, úgy döntöttek bosszúból felgyújtják az épületet.
Ezek vígan randalíroznak, a rendőrök meg nézik az egészet. Pontosabban úgy egy óra elteltével beküldtek a tömegbe egy -látszatra 30éves- vízágyúnak tituált szerkezetet, amiből a víz még olyan nyomással sem jött, hogy egy tortán a gyertyákat eloltsa, nemhogy tömeget oszlasson...
Aztán egy másik alkalommal mások(?) úgy döntenek hogy lezárják az Erzsébet-hídat, mert problémájuk van a kormánnyal. Ezzel kvázi ellehetlenítették azoknak az embereknek a munkába (haza) jutását, akiknek az égvilágon semmi közük az eseményekhez...
Vagy egy megint másik alkalommal a már említett hídtól a Blaháig barrikádokat építenek a közeli építkezéseken talált elemekből, gyújtogatnak, zsidóznak, rendőröket dobálnak. Majd amikor a fakabátok gumilövedéket vetnek be hosszas tanakodás után, akkor fel vannak háborodva...
Az összes említett esetben közös, hogy egyetlen egy garázdát sem ítéltek el...

Imádok autót vezetni. De már ott tartunk, hogy ha öt percnél többet kell a közlekedésben eltöltenem komolyan elgondolkodom azon hogy Igazságos Izom Tibor (egy képregény hős volt a Mad című újságban) módjára valakinek letépem valamelyik testrészét...

De mondhatnám azt is, hogy ahol az embernek azon kell gondolkodnia hogyan tudna még kevesebb adót fizetni, hogy egyáltalán megélhessen a kis megmaradt pénzéből legalábbis a legnagyobb jóindulattal sem nevezném adóparadicsomnak...

Vagy egy másik okosság: az át nem vett levél esete. Elutazol valahova. Közben hivatalos levelet küld neked valaki. Értelem szerűen nem tudod átvenni, mert nem vagy jelen. Megkísérlik még egyszer, majd átvettnek tekintik... Nonszensz.

Bírosági ügyek. Esélyed sincs hogy ha bármiben érvényt akarsz szerezni az igazadnak -mondjuk jogi úton- akkor az 10éven belül sikerüljön még a legegyszerűbb esetekben sem. Arról meg már nem is beszélek, hogy az elmúlt években hány olyan ügy volt ahol első- és másodfokon teljesen ellentétes ítéletek születtek...

A legundorítóbb mégis az, hogy emberek mennyire nem foglalkoznak a másikkal. Egy négy emeletes társasházban lakunk. Senkinek eszébe nem jut, hogy másokat talán zavarhat ha a lépcsőházban cigiznek (csendben jegyezném meg, hogy 15évig magam is dohányoztam, de azért igyekeztem tekintettel lenni másokra).
Ha a kutyájuk biológiai végtermékét az utca közepén üríti, esze ágába sem jut hogy azt esetleg fel kéne onnan szedni, hogy más nehogy véletlenül belelépjen. Sőt! Gondolom hatalmas büszkeséggel tölti el a durungot, hogy "Igen! Sikerült kibabrálnom megint valakivel."

Útépítés. Egyszer úgy elbeszélgetnék egy olyan mókussal, akinek az a fixa-ideája hogy egy utat nappal, a legnagyobb csúcsforgalomban kell szétkapni! (aszfaltréteg cseréje) Természetesen nulla előjelzéssel.
Valami hasonló az is, hogy a nálunk autópályának nevezett 2x2 sávos autóutakon (minden más országban a minimun 2x3 sáv + leállósáv + min. 5 méter széles sövény a két ellentétes irányú pálya elválasztására kialakítás divik) nekiállnak pénteken, a legnagyobb forgalomban sövényt nyírni...

Az élet számos más területéről meríthetnék még példákat (korrupció, romló közbiztonság, szánalmas oktatási rendszer, tragikus egészségügy, stb.), de ezekkel mindannyian tisztában vagyunk.
Na, nekünk ebből lett elegünk.

Anna Lindh emlékmű a Városligetben

Már-már tavaszi időjárásra ébredtünk.

Igazi kiránduló-idő.

Mivel Hédi végre abba a korba lépett, hogy az ilyen alkalmakat már nem nyűgként, hanem áldásként éljük meg, nem is lehetett más a mai napi tervünk, mint egy kis kirándulás!

Pontosabban csak egy ici-pici kirándulás fért bele, mert délután tanítanom kellett...

Szóval neki iramodtunk. Meg sem áltunk a Városligetig. Közel van, nagy, és az utóbbi időben szépen rendbe is tették.

Egy kis babakocsikázás - gondoltuk Pupszi majd csak elalszik. Hát nem tette...

Nem baj. Sétálásban is verhetetlenek vagyunk! Viszont terepen még nem sétáltunk eddig soha, csak kiépített műúton. Na majd most!

Elképesztően ügyes.

Egy ilyen séta alkalmával az ember ráadásul egy sor olyan dologra is akad, amire nem is számított.

Biztos emlékeztek még a 2003. szeptember 11-én (furcsa egybeesés a dátumot illetően) merénylet áldozatává vált svéd külügyminiszterre.

Nos. Van egy kis emlékműve a Városligetben. Egy kis gránit kavics a következő felirattal:

"Resignation is our biggest enemy", azaz a "Közöny a legnagyobb ellenségünk"