2008. november 20., csütörtök

Honda NSX

Az új NSX bemutatóját már sokszor halasztották el, de állítólag 2010-ben tényleg megjelenik. Meghajtásáról egy 550-560 lóerős V10-es motor gondoskodik, amelyet a márkához tartozó Acura is alkalmaz majd luxusautóiban. A brit Autocar információi szerint az NSX motorja részterhelésnél lekapcsolja majd az egyik hengersort, hogy jobban spórolhasson a benzinnel és csökkentse a négykerekű szén-dioxid kibocsátását is. Bár még hivatalos információ nincs róla, a sportkocsiban valószínűleg a Honda SH-AWD összkerék-meghajtású rendszerének továbbfejlesztett változata kap helyet, amely hátul oldalanként is tudja variálni a kerekekre küldött nyomaték nagyságát. Nemcsak a technika, de a menetteljesítmények sem lesznek rosszak, négy másodperc alatti 0-100 km/órás gyorsulási időre és 320 km/óra körüli csúcssebességre lehet számítani.

A képeken látható modellt az elmúlt években több NSX-utódnak szánt prototípus is megelőzte, de eddig egy olyan sporttanulmányt sem sikerült készítenie a japánoknak, amely a közönség osztatlan tetszését elnyerte volna. Az új NSX-nek igazán kemény ellenfelekkel kell majd szembenéznie megjelenésekor, hiszen a Nissan GT-R és a Lexus LF-A mellett az NSX olyan nehézsúlyúak piacát is veszélyeztetheti, mint a Ferrari F430 vagy a Porsche 911 GT3, azaz, ára is körülbelül annyi lehet, mint ezen típusoké.

Nincsenek megjegyzések: